.........vetettek fel bennem egy gondolatot.
Gondolom utazni szeretünk mindannyian. De tudunk-e, amit cselekszünk akkor amikor azt mondjuk, hogy utazunk, akkor valóban utazunk-e vagy csak "odamegyünk"?
Gondolom az utazásnak teljes értékű elfoglaltságnak kellene lennie amit ugyanúgy élveznünk kellene mint az étkezést, játékot, vagy a minket előrevivő munkát.
Nem lenne szabad az utazást valami fárasztó, unalmas, tétlen időtöltésnek, időveszteségnek megélnünk.
Pedig biztos vagyok benne, hogy mindeggyőnkkel volt az már így.
Lassan kellene utazni, minden elénk táruló látványt jól megnézve, akár körüljárva. Minden tárgyat ami mellett elhaladunk legyen az természetes vagy mesterséges, akár meg is érintve, tapintva.
Ehelyett egyre gyorsabban utazunk, olyan gyorsan, hogy a közelünkben elsuhanó dolgokat nem is látjuk, olyan magasan, hogy az alattunk vonuló táj valóban csak "térkép". Olyan mélyen, ahova fény sem szűrődik le a hatalmas beton csőbe.
Utazhatunk- e még valaha, vagy csak "odamegyünk" és szidjuk a lassan haladó járművet, a rohanó időt és élünk úgy, hogy csak azt hisszük életnek amikor megérkeztünk, amíg érkezünk az pedig már örökre kiesett idő lesz?
összesen 74.940 kérdés és 2.148.972 válasz
Hiányzik egy információ?
Szeretnéd tudni mások véleményét?
Tedd fel a kérdésed most!
Neten találkoztam a geocaching /geokesing/ mozgalommal, rokonszenves ez a játékos természetjárás.
Biztos benne volt a levegőben ez a gondolat amit írtál, mert most vetődött fel a családban, hogy ismerjük meg biciklivel Magyarországot. Sajnos különböző okokból valószínű, hogy sose fogunk elindulni, de hátha mégis.
Válasz ideje: 2011. 11. 20. 16:09
Babette válaszolta
Jórészt csak odamegyünk Bozkurt. elrohanunk a szépségek mellett, nincs időn átvenni helyek, tájak, emberek hangulatát, varázsát. Pedig az lenne az igazi.
Emlékszem Nápolyban beültem egy templomba, elvarázsolt teljesen. De értem jöttek, hogy indul a busz...
Ugyanez történt a Vezúv tetején.
Rohanunk-rohanunk és rohanunk.
Nem, nem utazunk. Nem ismerjük meg közben az embereket, a szokásaikat, nem alszunk a házukba és nem eszünk az asztaluknál. Nem válunk /vagy alig/ barátaikká.
Túristaként futkosunk és kiszolgálnak minket a pénzünkért.
Válasz ideje: 2011. 11. 18. 22:01
csillagholdacska válaszolta
Utazásban otthon vagyok.
Emlékszem a dekoratőr évekre, amikor álmosan vagy másnaposan kezdtem a szembe ülővel beszélgetni, bárki is volt ( mondjuk szimpatikus ) és mennyi ismeretség szövődött a másfél óra alatt.
Mások könyvvel, szalonnával, gyerekkel....
Imádom a pusztát nézni. Kb 40 percig még miután elindul a vonat látni Bugacot a teheneket, bárányokat ,meg " a nagy semmit", ahogy egy idegen fogalmazta, nekem ez a semmi többet jelent, a szülőföldemet. nyáron nyitott ablaknál a fű szaga beterjeng. Csodálatos.
A szibériai kilátásról Japán felé meg má hallgassak..
