Bocs,hogy ezeket mind leírtam,de talán ezeket szeretem legjobban.....

Bocs,hogy ezeket mind leírtam,de talán ezeket szeretem legjobban.....

Ballada a kalózok szeretőjéről

Jennynek hívták, szőke volt és éhes,
S a szállodában üveget mosott,
Hol elhamarkodott szeretkezések
Szagát árasztották a bútorok.
S mikor szitkokkal teltek meg az éjek,
S csiklandott ringyók részeg sikolyával:
Ő a hajóra gondolt
Nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S ha ágyazni ment, mert már a párok vártak,
Vagy hajnaltájt meleg vizet hozott:
Megtörtént néha, hogy egy vendég
Vasárnap markába titkon egy dénárt nyomott.
Ilyenkor mindig némán megköszönte
Alázatosan vézna mosolyával,
És a hajóra gondolt
Nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

És éjjel, ha kiment a folyosóra,
Egy-egy éhes hím gyakran rálesett,
Ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra
Teperte le: s ő mindent engedett.
S mikor a férfi vállait harapta,
S mellét kereste borgőzös szájával:
Ő a hajóra gondolt
Nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S egy délben zaj támadt a tengerparton,
S találgatták mindnyájan az okát,
De ő felkacagott az utcasarkon,
És még otthon is nevetett tovább.
S hogy mosogatni hívták a konyhába,
A tányérokat eltolta karjával -
És a hajóra gondolt
Nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S mikor félreverték a vészharangot,
S a kikötőben üvöltött a nép,
Ő lassan elfütyült egy hosszú tangót
És hófehérre mosta a kezét,
S új ruhájában a párkányra hágott,
S a tengert nézte gonosz mosolyával,
Hol a város előtt egy hajó állott,
Nyolc ágyúval és tizenhét vitorlával.

S a hajó nyolc ágyúval lőni kezdte
Rőt bombákkal akkor a várfalat,
És nem maradt, mikor leszállt az este,
Kastély a várban s ház a vár alatt,
Ledőlt a bazár, a fárosz és a zárda,
S a bronzoszlop a helytartó szobrával,
És nem maradt, csupán egy piszkos szálló
Nyolc ággyal és tizenhét utcalánnyal.

De ő még mindig az ablaknál állott,
S az éjszakába egy dalt énekelt,
És reggel a matróznép partraszállott,
És minden embert sorra láncra vert.
És akkor a hajósok vezetője
Így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
Kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

S a tengerparton aznap alkonyatra
Minden fán ötven ember lebegett,
És szemüket a héják csőre marta,
Mint lógombócot éhes verebek.
S a hajó, míg a hullák rút farával
Halotti táncot járt az est szele,
Nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
Eltűnt vele.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Ballada a senki fiáról

http://www.youtube.com/watch?v=uQgV5Nt4BlM



BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.

---------------------------------------------------------------------------------------
NYÁRI BALLADA SZEGÉNY LOVISE-RÓL

Lovise egész nap a tűzhelynél állott
és arcára fekete pernye hullt,
és éhes volt, mikor a szalmazsákra
az alkonyatban sírva ráborult.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S mikor egy úr a tűzhelynél meglátta
szűz mellét, melyet korom takart,
azt hitte, hogy megér egy sárga tallért
egy éjszakára - de ő nem akart.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S akkor az úr tornyos várába hítta,
ígérte: mint a rózsát öntözi,
léptét számolja, harmattól is óvja,
hintón hordja, selyembe göngyöli.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S mikor a várban kigyúlt az arca,
ahogy lehellettől a rózsa kigyúl:
akkor nem értette nagyon sokáig,
hogy mért teremtette a férfit az Úr.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S a nyári szél a csatazajba fulladt,
s az éji ég vörös lett, mint a vér,
de a szívében nem volt már imádság
és bíbor arca lett csak hófehér.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

És férje is elment a csatazajba,
s ő maradt otthon, meg egy kis poronty,
és az avaron lovagok feküdtek,
olyan rőten, mint a tavalyi lomb.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S a nyári szél csak megjött évről évre,
s gyakrabban jöttek még a férfiak,
szívében a szerelem meghalt régen,
s csak vére ordított, mint éji vad.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S mikor a nyártól oly áldott lett a teste,
amilyen áldott a víz partján a rét,
a víz partjához ment egy nyári este,
s beledobta a sok kihűlt mesét.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de nem akart már bokor lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

------------------------------------------------------------

AZ AKASZTÓFAVIRÁGOK BALLADÁJA

Embertestvér, ki erre jársz a nyáron,
a dombtetőn, barát vagy idegen,
ne gúnyolódj e három jómadáron,
kik itt lengünk a sárga zsinegen:
bőrünket, nézd, a víz lemosta régen,
nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras,
és így forgunk a korhadó kötélen,
pökhendi táncban, mint a szélkakas;
hasunk, amelybe bort tömtünk s kalácsot,
mint vén ribancmell, ráncos, sárga folt,
s szívünk, amely a názáreti ácsot
sohsem dicsérte, már a sárba folyt.
Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor,
s ne csak mibennünk lelj bűnt és hibát,
s ha majd a meggymagot kiköpted szádból,
rebegj értünk egy Áve Máriát:
- hogy a gonosz Hold szarván el ne essen,
s az égig jusson e három zsivány,
s ruháik foltján többé ne nevessen
a grófkisasszony és az úrilány -
de kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.

A barna rongyok hulltak már a fáról,
s át harminchárom sáros vármegyén
hárman jöttünk koldulva Flandriából:
Ythier Méchant, Colin Cayeux meg én.
És egy nap térdig hóban állt a róna,
s a házakból követ dobtak ki ránk,
s a réten nem nőtt, csak csipkerózsa,
s deres kökénytől felkopott a szánk,
s ott röpködött a varjú is, mely újra
fülünkbe károg, itt a dombtetőn,
s mi ültünk hárman tar bozótba bújva
s árván a ködtől megfakult mezőn.
Kislány, ki erre jársz egy jóbaráttal,
ki majd letép, te liliomvirág,
ne nézz reánk szemedben durva váddal,
de mondj értünk egy Áve Máriát:
- hogy a Tejút vizében meg ne ázzon,
s az égig jusson e három betyár,
s ott lovagoljon fenn a szivárványon,
ahol nincsen se úr, se szolga már -
és kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.

Ott ültünk a mezőn híg őszi ködben,
s fáztunk a hűlt tűz szürke kormain,
míg a hold rőt lámpáját felkötötte
Rouen várának lila tornyain.
S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony,
"nézzétek" - mondtam - "mily veres a hó",
Ythier Méchant a kését nézte akkor,
és arra jött egy batyuzó zsidó.
Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen
felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
de ő a kést bámulta s zöld szemében
sötét toronyként állt a rémület.
És így végeztünk véle mind a hárman,
mondj értünk még egy Áve Máriát,
s az Úr az örök élet aranyával
fizesse meg irgalmad aranyát:
- hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
vegye magához e három gonoszt,
s vad vágtában vihesse a magasba
Hozzá, ki már csupán kegyelmet oszt,
és kérd reánk az Ő szerelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.

A vén zsidót a búzaföldre dobtuk,
s a vén zsidó vagy száz tallért nyomott.
Aztán kocsmába mentünk és kimostuk
a rongyainkból mind a vérnyomot.
De a zsaruk elfogtak a határban,
s rozsdába verve vittek Párizsig,
bűnbánat nélkül haltunk mind a hárman,
s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik,
szemünkkel varjak szállnak fenn az égen,
és forgunk-lengünk, mint a szélkakas,
és mellbimbóink megrohadva régen,
leestek tegnap, mint a rézgaras -
vállunk a naptól már barnára égett:
testvér, ne vess meg, mint a nagyvilág,
és mondj, ha a Montmartre-i dombra tévedsz,
értünk egy végső Áve Máriát:
- hogy Colin Cayeux lókötő pofáját
s Ythier Méchant-t a zsebmetszők közül
bírák, pandúrok ott fenn már ne várják,
rútul pislogva egy felhő mögül -
de kérd reánk az Ő kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.

-------------------------------------------------------------------
Német zsoldosdal

Mink volnánk hát a foltozott
irhájú hirhedt zsoldosok,
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy

Háltunk már puszta ég alatt,
füvet kaszáltunk jég alatt,
láttunk Brédában lángokat
s űztünk tízéves lányokat,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok.,
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy

Láttatok zsenge gyermeket,
akit a strázsa kergetett?
Így verbuváltak minket is,
kaptunk páncélt és inget is,
korbáccsal vert a hadnagyunk,
így nőttünk fel s most itt vagyunk,
nem kímélünk férfit, se nőt,
falhoz kenjük a csecsemőt
és elfoglaljuk ágyadat,
aztán rád gyújtjuk házadat,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok..
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy

Kiirtottunk már hét megyét,
s megmásztuk Róma hét hegyét,
kullogtunk őszi sáron át,
vérfürdőt vettünk nyáron át,
úsztunk már téli réteken
s patkánymód át a Weseren,
izzadtunk lenn a Pó megett,
s hörböltünk szomjan hólevet,
ettünk sáskát, döglött lovat,
s hallottunk szörnyű átkokat,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok.
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy

Nem ismerünk apát, anyát,
kivágunk minden almafát,
megmérgezzük a kútvizet,
s azt szolgáljuk ki megfizet,
annyit se mondunk: jónapot,
s kinyitjuk a hordó-csapot,
széthordjuk ingóságodat,
kurvának visszük lányodat,
s ha nem mondod, hogy: köszönöm
lebunkózunk a küszöbön,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok,
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy

S ha egyszer majd megvénülünk
és lócákon hülyén ülünk,
s lábunkat köszvény marja már,
s nehéz lesz Frundsberg kardja már:
obsitba küld a hadnagyunk
és várról várra baktatunk,
s azt lessük, hogy a szeretet
hol nyes egy darab kenyeret,
s így érünk oda, hol az út
végén azt kérdezi Belzebúb:
hol jönnek már a foltozott
irhájú német zsoldosok?

Itt jönnek már a foltozott
irhájú hirhedt zsoldosok,
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy

Kerry, elő fogom keresni én is a gépeltet, az jesszus, vagy 30 éves, minimum! De valahol meg kell lennie

Nem is vettem észre a különbséget a netes Faludy és a gyerekkori élményem között.

Igen Babette.....Faludy az egyetlen ,aki nem fordította,hanem átköltötte...talán ettől lett az,ami......

Ettől függetlenül az én időmben még nem egészen így volt a szövege,nekem igazából meg van az eredeti is...hasonlít,de nem ugyanez...ez már finomítva,javítgatva van,még a 20 évvel ezelőtti kiadásokban is...az eredetik jobbak voltak....egyszerűbbek,dallamosabbak....

Egyszer,ha ráérek iratokat keresgélni,bemásolom őket,meglátjátok a különbséget...

Igen Babette.....Faludy az egyetlen ,aki nem fordította,hanem átköltötte...talán ettől lett az,ami......

Ettől függetlenül az én időmben még nem egészen így volt a szövege,nekem igazából meg van az eredeti is...hasonlít,de nem ugyanez...ez már finomítva,javítgatva van,még a 20 évvel ezelőtti kiadásokban is...az eredetik jobbak voltak....egyszerűbbek,dallamosabbak....

Egyszer,ha ráérek iratokat keresgélni,bemásolom őket,meglátjátok a különbséget...

Györe Bori - Egyáltalán

a lepedő vízjelet nyomott az arcomra
vagy inkább kisebb fajta térképet rajzolt
túl korán van még ezt eldönteni
reggel amúgy is minden
olyan iszonyú bizonytalan
például azt se tudom
egyáltalán miben érezném
hogyan magam

nekem ez nagyon tetszik.

Kerry, lentit neked, tényleg nem mindegy kinek a fordítását olvassuk. Én is úgy éltem meg, hogy Faludy tudta visszaadni Villon világát