Eleinte minden apróságon agyaltam, mindent megterveztem de rájöttem hogy felesleges mert úgyse az lesz mert valami mindig közbejön és utánna meg azon emésztem magam miért nem úgy alakult. Most a másik végletbe estem ami nem biztos hogy jó de majd alakul valahogy. Hagyom hogy sodorjon az élet.

Privát szférámat tekintve abszolut ösztönember vagyok, meg is látszik rajta.

Munkában már tudatosabb picit, de ott is inkább az ösztöneim után megyek.

Gyakorlatilag (most, hogy ezzel a kérdéssel szembesültem) arra jövök rá, hogy én és a tudatos tervezés két külön dolog.
Sajna.