Üdv mindenkinek (előre is bocs mert hosszú lesz). Szóval: a városunkban most ilyen 3-napos ünnepség van, és tegnap nagyon csúnyán berúgtam annak ellenére hogy csak 15 vagyok... Nem is ártott volna meg ennyire ha eszek, viszont alig ettem valamit az egész nap folyamán. Este, mikor már elég sötét volt, vettünk 5-6an egy üveg vodkát (fél litert, 40%os,orosz vodka) és eliszogattunk. Nagyjából 1dl jutott fejenként, +még egyet vettünk (nem üveget, csak egy stampedlivel). Az elején nem volt gond, viszont egyszercsak nagyon beütött... Elkezdtem túl jól érezni magam, és szédülni. Úgy számoltam hogy mire hazaérek addigra csak annyit fognak látni hogy ittam valamit, de hát az nem is lett volna baj. Viszont nem így jött össze, találkoztunk ismerőssel aki meglátta hogy hogy nézünk ki és hazahozott minket (szerencsénkre, azóta természetesen megköszöntem nekik hogy hazahoztak, máskülönben nem tudom hogy és hol végeztem volna... Úgy kellett bizony hazahozniuk, mert nem tudtam megállni a saját lábamon se, szóval becsöngettek és az anyám jött ki értem (apám külföldön dolgozik), aki természetesen nem örült a dolognak, mint minden szülő... Én se örülnék neki ha így látnám a gyerekemet, főleg hogy neki általában a munkahelyén is össze jön minden... Letusoltak, beraktak az ágyba és már aludtam is... Ma természetesen bocsánatot kértem tőlük (a nagymamám is itt lakik és egy rokonunk most épp vendégségben van) és mondtam, hogy nagyon szégyellem magam, többször nem csinálok ilyet, ezt se így akartam azt hittem nem üt ki ennyire... A nagymamám és a rokon mondta hogy semmi baj, ilyen megesik, előbb utóbb úgyis megtörténik, és mivel most elég rossz volt lehet többször tényleg nem csinálok ilyet... Tehát velük szent a béke, az anyámmal külön beszélgettem róla, persze hogy mérges rám, és én meg is értem a büntetést, sőt... Viszont edzésekre se enged eljárni, azt mondta el is felejthetem örökre a felszerelést adjam el stb.stb. (gondolom csak hirtelen haragjában mondhatta...) ezt majd meg is oldom. A szobafogság természetes, meg is értem, viszont az edzést nagyon nem akarom abbahagyni :( Biztosan megbékül idővel, főleg hogy bocsánatot is kértem (mondjuk elég lassan szokott megbocsájtani kis piti dolgokat is, ezt nem tudom mikor emészti meg...) de én nem akarom akkor se az edzéseket abbahagyni... a bátyámnak is volt ilyesmi helyzete ilyen idős korában neki elég hamar megbocsájtott. Mégis, mit tehetnék még? Amit mond szó nélkül megteszem (és megtettem) amit észreveszek azt megcsinálok de ez akkor is hosszú idő lesz, és addig tuti nem enged el edzésre :( A letolás nem kell, magamtól is rájöttem, hogy nagyon nagy hülyeséget csináltam, szégyellem is magam, de ez már megtörtént, megbántam az egészet, de nem tudok visszamenni az időben... Köszönöm a válaszaitokat, egy 15éves srác.
összesen 74.940 kérdés és 2.148.963 válasz
  kérdés keresõ:
Hiányzik egy információ? Szeretnéd tudni mások véleményét? Tedd fel a kérdésed most!
Segíts másoknak! Válaszolj kérdésekre! Gyûjts pontokat!
Talán más is megkérdezte már azt, ami téged érdekel! Böngéssz a kérdés és a válasz közt!
elfelejtettem a jelszavam       e-mail: jelszó:


kategória: Otthon, család
kérdezte
kep
szégyellem magam, de már megtörtént, nem tudom visszapörgetni az időt :S
Üdv mindenkinek (előre is bocs mert hosszú lesz).
Szóval: a városunkban most ilyen 3-napos ünnepség van, és tegnap nagyon csúnyán berúgtam annak ellenére hogy csak 15 vagyok... Nem is ártott volna meg ennyire ha eszek, viszont alig ettem valamit az egész nap folyamán. Este, mikor már elég sötét volt, vettünk 5-6an egy üveg vodkát (fél litert, 40%os,orosz vodka) és eliszogattunk. Nagyjából 1dl jutott fejenként, +még egyet vettünk (nem üveget, csak egy stampedlivel). Az elején nem volt gond, viszont egyszercsak nagyon beütött... Elkezdtem túl jól érezni magam, és szédülni. Úgy számoltam hogy mire hazaérek addigra csak annyit fognak látni hogy ittam valamit, de hát az nem is lett volna baj. Viszont nem így jött össze, találkoztunk ismerőssel aki meglátta hogy hogy nézünk ki és hazahozott minket (szerencsénkre, azóta természetesen megköszöntem nekik hogy hazahoztak, máskülönben nem tudom hogy és hol végeztem volna... Úgy kellett bizony hazahozniuk, mert nem tudtam megállni a saját lábamon se, szóval becsöngettek és az anyám jött ki értem (apám külföldön dolgozik), aki természetesen nem örült a dolognak, mint minden szülő... Én se örülnék neki ha így látnám a gyerekemet, főleg hogy neki általában a munkahelyén is össze jön minden... Letusoltak, beraktak az ágyba és már aludtam is... Ma természetesen bocsánatot kértem tőlük (a nagymamám is itt lakik és egy rokonunk most épp vendégségben van) és mondtam, hogy nagyon szégyellem magam, többször nem csinálok ilyet, ezt se így akartam azt hittem nem üt ki ennyire... A nagymamám és a rokon mondta hogy semmi baj, ilyen megesik, előbb utóbb úgyis megtörténik, és mivel most elég rossz volt lehet többször tényleg nem csinálok ilyet... Tehát velük szent a béke, az anyámmal külön beszélgettem róla, persze hogy mérges rám, és én meg is értem a büntetést, sőt... Viszont edzésekre se enged eljárni, azt mondta el is felejthetem örökre a felszerelést adjam el stb.stb. (gondolom csak hirtelen haragjában mondhatta...) ezt majd meg is oldom. A szobafogság természetes, meg is értem, viszont az edzést nagyon nem akarom abbahagyni vigyorgunk Biztosan megbékül idővel, főleg hogy bocsánatot is kértem (mondjuk elég lassan szokott megbocsájtani kis piti dolgokat is, ezt nem tudom mikor emészti meg...) de én nem akarom akkor se az edzéseket abbahagyni... a bátyámnak is volt ilyesmi helyzete ilyen idős korában neki elég hamar megbocsájtott. Mégis, mit tehetnék még? Amit mond szó nélkül megteszem (és megtettem) amit észreveszek azt megcsinálok de ez akkor is hosszú idő lesz, és addig tuti nem enged el edzésre vigyorgunk
A letolás nem kell, magamtól is rájöttem, hogy nagyon nagy hülyeséget csináltam, szégyellem is magam, de ez már megtörtént, megbántam az egészet, de nem tudok visszamenni az időben...
Köszönöm a válaszaitokat, egy 15éves srác.
Nyitott kérdés - 2010. 08. 15. 20:17 tette fel - 36 válasz érkezett     válaszolok
Válaszolok


Füle Müle válaszolta
kep
én a sportot semmiképp nem tiltanám el, sőt....
egyébként nem csoda,hogy a nagyi empatikusabb. a nagyszülő és unoka között mindig nagyon különleges a kapcsolat
Válasz ideje: 2010. 08. 17. 14:08
válaszolta
kep
persze nem nagy dolog vigyorgunk de neki az, azért ö már öregebb egy kicsit mint a többi szülö, bátyám is 20éves, és még neki se volt ilyen hogy úgy kellett behozni meg mittudomén... persze volt részeg de nem ilyen. nem is akarok ilyet csinálni, egy idöre elment a kedvem tölevigyorgunkvigyorgunk persze mindig szeretik, gondolom azért is büntet... nekem csak azzal van a bajom hogy a sportolástól akar tiltani vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 21:13
kicsilány válaszolta
kep
Nem nagy dolog. Persze, azért ne csinálj gyakran ilyet, mert ám neked és annak aki iszik és részeg annak lehet, vicces, de a körülötted lévőknek kiábrándító.
Viszont nem olyan rémesen nagy bűn. Plusz a szülőkben az a legjobb, hogy mindig szeretik és szeretni fogják a gyereküket.
Szerintem idővel megenyhül.
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 19:36
válaszolta
kep
Először is köszönöm a válaszokat. Igen, "dolgozik a nagyi a háttérben" meg a testvérem is beszélt vele róla... és még fognak is biztosan.
nagyi: egyáltalán nem a szobafogságra panaszkodom, és én is mondtam hogy megértem teljesen hogy "megbüntet", én is adnék szobafogságot a gyermekemnek ha ilyet csinálna... na de a sporttól való megvonással van nekem csak a bajom... azért az szerintem sok. a barátaim meg egyáltalán nem ilyenek, ők is most kipróbálták, az biztos hogy jó sokáig elment tőle a kedvem/kedvünk. Tudok ellentmondani, de most kíváncsi voltam, nem gondoltam hogy ennyire kiüt. Cigit se szívtam még az életben soha, és nem is akarok, nem is fogok. Attól hogy most az egyszer kipróbáltam, hogy ez milyen, még egyáltalán nem leszek alkoholista.
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 11:32
T Zsuzsanna válaszolta
kep
* * * * * arany
Tyaranr1 / Bölcsvigyorgunk Bagoly

A srác ezt írja "nagymamám és a rokon mondja, hogy semmi baj, ilyen megesik, előbb utóbb úgyis megtörténik, és mivel elég rossz volt, lehet többször tényleg nem csinálok ilyet"

Itt úgy tűnik a nagymamának van több esze és empátiája, meg főleg élettapasztalata. Nem ártana, ha valóban elbeszélgetnének az anyuka és a nagymama.
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 09:10
Tyara nr1. Bölcs :) Bagoly válaszolta
kep
* * * * * arany
Takáts Zsuzsanna!
A "nagyis dolgot" úgy értem, ahogy Pandi is, a kérdező nagyanyjáról beszéltem, nem Nagyi nicknevű tagtársunkról.

A nagymama és az édesanya nyilván beszélgettek és fognak beszélgetni a dologról. vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 09:01
Törölt Felhasználó válaszolta
kep
egyébként meg nagy tanulság:

ad1: a szülő nem merő hatalmi vágyból próbálja megértetni a gyerekével, hogy ezt, vagy azt nem szabad..

ad2: néha csak a saját kárunkon tanulhatjuk meg, hogy mennyit is bírunk, mi fog ártani.. néha nem is gondoljuk, mely tettünknek milyen következménye lehet, ugye.. vigyorgunk

ad3: a tetteink következményeit mindig vállalnunk kell, akár tetszik, akár nem..

ad4: jó hír, hogy mindig, mindenből lehet tanulni.. persze csak annak, aki hajlandó rá..
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 08:05
Törölt Felhasználó válaszolta
kep
ez a kis esszé nem ad képet arról, hogy egészen pontosan milyen az egymáshoz való viszony a családban, kinek milyen az eszmerendszere..

viszont az várható volt, hogy édesanyád (terhelve a szülői felelősséggel) -szerintem!!- kissé túlreagálta a dolgot..
nagyanyád hozzáállása az, ami (ismét csak szerintem!!) segíti leginkább a probléma rendezését...

az jó, hogy az érződik, tényleg felfogtad, miért is nem jó az, amit/és ahogy csináltál..

minden tettünknek megvan a maga következménye, és ezt ebből is megtanulhatod..

légy türelmes az édesanyáddal, oka van a szigorúságának.. ezt nagyjából majd akkor fogod megérteni, ha te leszel szülő, és neked remeg a szíved a gyerekedért, nehogy ártson magának, vagy ártsanak neki..

örülök, hogy 15 évesen így reagálod le ezt a sztorit, és nagyon remélem, hogy ezek nem csak leírt szavak, hanem meggyőződésből írtad.. vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 16. 07:37
1   |  2   |  3   |  4   |  5     következõ »