A Nógrád megyei Pásztón még sokáig emlékezni fognak annak az autószerelőnek az esetére, aki saját budiját robbantotta magára. A kétszeresen is "aláaknázott" balszerencsés férfi rendhagyó katapultálása után a környékbeliek nem tudták, hogy röhögjenek vagy sajnálkozzanak a megperzselt áldozaton. A férfi egy autójavító- műhelyben keresi karosszérialakatosként a betevőre valót. A baleset délutánján az olajos és kátrányos overallt az asszony gondjaira bízta, majd átugrott egy kicsit sörözni a közeli talponállóba. Míg a ház ura a búfelejtőben poharazott, addig hitvese benzinnel és az ott talált festékhigítóval próbálta eltüntetni a munkaruha makacs foltjait. A rendhagyóan radikális tisztítás végeztével a szutykos vegyszert a WC-be öntötte, majd vacsorakészítéshez látott. Ekkor érkezett haza a kicsit bódult férj, és régi jó szokásához híven - félárbócra eresztett gatyával - beült újságot olvasni a budira. Engedve szenvedélye csábításának, a sporthíreknél már cigarettára is gyújtott, majd hanyag eleganciával a parázsló csikket a duplán "aláaknázott" kagylóba pöccintette... Ekkor csapott fel a kénköves mennykő a házigazda csupasz lába között. A család a kétségbeesett ordításra, majd a veszett szitkozódásra riadt fel. A halálra rémült apuci füstölgő üleppel és megperzselt "családfával" toporgott üvöltve a fürdőszoba közepén és oltásért rimánkodott. A fáma szerint az áldozat napokig nem szólt mosónőként leszerepelt asszonykájához, és sokáig csak állva tudott vacsorázni. Szerencsére a leégett félguriga WC-papíron és a szőrpusztuláson kívül nem érte komolyabb károsodás a szerelőt. Anyagi kár is csupán az autójavítót érte, mert miután kitudódott a hétpecsétes családi titok, a röhögéstől napokig alig tudtak rendesen dolgozni a műhelybeli haverok.:-D Ja s viszket a bal tenyerem!:-)
összesen 74.939 kérdés és 2.148.947 válasz
  kérdés keresõ:
Hiányzik egy információ? Szeretnéd tudni mások véleményét? Tedd fel a kérdésed most!
Segíts másoknak! Válaszolj kérdésekre! Gyûjts pontokat!
Talán más is megkérdezte már azt, ami téged érdekel! Böngéssz a kérdés és a válasz közt!
elfelejtettem a jelszavam       e-mail: jelszó:


kategória: Üzenetek és egyebek
Törölt Felhasználó kérdezte
kep
Vicces sztorik
A Nógrád megyei Pásztón még sokáig emlékezni fognak annak az autószerelőnek az esetére, aki saját budiját robbantotta magára. A kétszeresen is "aláaknázott" balszerencsés férfi rendhagyó katapultálása után a környékbeliek nem tudták, hogy röhögjenek vagy sajnálkozzanak a megperzselt áldozaton. A férfi egy autójavító- műhelyben keresi karosszérialakatosként a betevőre valót. A baleset délutánján az olajos és kátrányos overallt az asszony gondjaira bízta, majd átugrott egy kicsit sörözni a közeli talponállóba. Míg a ház ura a búfelejtőben poharazott, addig hitvese benzinnel és az ott talált festékhigítóval próbálta eltüntetni a munkaruha makacs foltjait. A rendhagyóan radikális tisztítás végeztével a szutykos vegyszert a WC-be öntötte, majd vacsorakészítéshez látott. Ekkor érkezett haza a kicsit bódult férj, és régi jó szokásához híven - félárbócra eresztett gatyával - beült újságot olvasni a budira. Engedve szenvedélye csábításának, a sporthíreknél már cigarettára is gyújtott, majd hanyag eleganciával a parázsló csikket a duplán "aláaknázott" kagylóba pöccintette... Ekkor csapott fel a kénköves mennykő a házigazda csupasz lába között. A család a kétségbeesett ordításra, majd a veszett szitkozódásra riadt fel. A halálra rémült apuci füstölgő üleppel és megperzselt "családfával" toporgott üvöltve a fürdőszoba közepén és oltásért rimánkodott. A fáma szerint az áldozat napokig nem szólt mosónőként leszerepelt asszonykájához, és sokáig csak állva tudott vacsorázni. Szerencsére a leégett félguriga WC-papíron és a szőrpusztuláson kívül nem érte komolyabb károsodás a szerelőt. Anyagi kár is csupán az autójavítót érte, mert miután kitudódott a hétpecsétes családi titok, a röhögéstől napokig alig tudtak rendesen dolgozni a műhelybeli haverok.:-D

Ja s viszket a bal tenyerem!vigyorgunk
Lezárt kérdés - 2010. 08. 04. 18:14 tette fel - 8 válasz érkezett
Válaszolok


Babette válaszolta
kep
* * * * * arany
Tanulság

a, ne cigizz, mert elveszíthatad a lényeged

b, ne végezz házimunkát, mert a párod elveszítheti a lényegét
vigyorgunk


Te meg pézt kapsz. vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 05. 07:09
nagymama * válaszolta
kep
* * * * * arany
Miért nincs itt fetrengveröhögő szmájli?
Szegény szomszédok, ismét felriadtak kacajomra.
Válasz ideje: 2010. 08. 04. 20:56
Törölt Felhasználó válaszolta
kep
vigyorgunkElég volt az neki így is!:-D
Válasz ideje: 2010. 08. 04. 18:43
Candy válaszolta
kep
*
vigyorgunk vigyorgunk Mekkora lett volna a detonáció, ha még pukizik is közben! vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 04. 18:36
Babette válaszolta
kep
* * * * * arany
Tanulság

a, ne cigizz, mert elveszíthatad a lényeged

b, ne végezz házimunkát, mert a párod elveszítheti a lényegét
vigyorgunk


Te meg pézt kapsz. vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 05. 07:09
nagymama * válaszolta
kep
* * * * * arany
Miért nincs itt fetrengveröhögő szmájli?
Szegény szomszédok, ismét felriadtak kacajomra.
Válasz ideje: 2010. 08. 04. 20:56
Törölt Felhasználó válaszolta
kep
vigyorgunkElég volt az neki így is!:-D
Válasz ideje: 2010. 08. 04. 18:43
Candy válaszolta
kep
*
vigyorgunk vigyorgunk Mekkora lett volna a detonáció, ha még pukizik is közben! vigyorgunk
Válasz ideje: 2010. 08. 04. 18:36