Olyan rémesen-meglepetten hápogott, hogy szájának sötét mélyébe hullottam, és.....a függőágyamban találtam magam. Kínai rövidnadrágomban. Kicsi batyum aljasul csókolta a pálmafa tövét.
Mobiltelefonom kiabált, ahogyan azt a fülemhez emeltem: a főnök hívott.
- Indulás dolgozni, lusta disznó!
- Pont most? Olyan jót álmodtam, kivéve azt a nőt!
- Most.
Összepakoltam a holmimat, és a buszmegálló felé vettem az irányt.
Ennyi lett szerelmesek szigetéből, meg mindenből. Újra régi birtokom, egy garzonlakás finanszírozásán törhettem a fejemet. Vitorlás hajók tervezése helyett sorozatgyártott jachtokhoz készíthettem elő az anyagot.
De egy mégis jó volt ebben a valóságban! Nem volt kényszer-viszony azaz iszony, kiabálós hölgy!

Nem tudom, mennyi idő telt el azóta.
Egy napon az időközben hazatért Jean és Francois fiammal a flszabadított rabszolga alkalmazottainknál költöttük el a vacsorát. A tengerparti kunyhóban. Parázson sült a malac.
Egy testet vetett partra a víz. Felkaptam. fehér volt és könnyű. Hátamra vizet köhögött. Nagyon ismerős volt ez a köhécselés. Ijedtemben elejtettem.
Meghökkenve bámultunk egymásra. A nejem volt.
Csak annyit tudtam kinyögni, hogy simán lerendezhettük volna a válást.
Ő ó-zott, á-zott, se köpni se nyelni nem bírt először. Aztán végre megszólalt.

A nő nagyon boldog volt. Teleszívta magát friss levegővel, selymes bőren ragyogott a karkötő melyet még lánykorában kapott az anyjától,. Sudár volt és gyönyörű, arcát különös mosoly festette még szebbé, régóta nem érezte magát ennyire nőnek-

Azt hiszem, az lesz a legokosabb, ha a két pluszbirtok ügyeit rábízom a fiúkra. Az én véreim, okosak. Nem ejtették őket a fejükre.

Hazaértem. Sehol senki. Nejem szobájában üresen tátogtak a szekrények.
Elment!
Mondjuk szólhatott volna előtte, hogy a jogi dolgokat rendezni tudjuk. nem bántottam volna, ha bejelenti a szándékát. Gyáva egy hölgy volt ez biz.
Nos, mindegy. Végre csend van. Nincs veszekedés.
A legbizalmasabb cselédem sokat járt a nyakamra, hogy mi történt az úrnővel. Aki csaknem az anyja volt.
Egy este a dolgozószobában leültettem a leányzót, és ezt mondtam neki:
- Sosem szerettük egymást. Ez a szokásos érdekházasság volt. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, de nem mertem atyámmal ellenkezni. Ne gondoljon többet az úrnőre. Amennyiben ő jelentkezik a vagyonáért, megkapja. Ahogy azt illik. Egy hónapon belül hazajönnek a fiaink, Henry és Jean. Hogy mit fognak szólni a hírhez, azt nem tudom, de szerintem ők már régebben is sejtették, mi folyik és mi nem folyik ebben a házban.
Magamban arra gondoltam, hogy milyen buta a nejem. Itthagyta jogos jussának nagy részét. Két birtokot és két kastélyt. Könnyebb lett volna nekem, ha viszi azokat. Nekem marad a három birtok, melynek üzleti ügyeit lényegesen könnyebb intézni, hiszen ott csakis cukornádtermelés folyik.

A nő nem habozott sokáig, összecsomagolta a legszükségesebb holmiait, magához vette kedvenc ékszereit,és annyi készpénzt amire úgy érezte szüksége lesz. Majd útnak indult. Régóta nézegette férje hajóit, melyekkel a kalandorokat szállított, fantáziájában benne volt az ígéret, és boldogan szállt hajóra. Búcsút intve korábbi otthonának. ami nem is igazi otthon volt, csak egy ház.

Jómagam eztán nyugodtan élnék, dolgoznék.
Az én munkám nem laantas feladat. Az én hajóim viszik szerelemvadászatra a szerelemvadászokat. Tengerek hullámain gyalog hová jutnának? A cápa gyomrába. Ott viszont nincsen szerelem!

Észrevétlenül múltak a napok.
Az én fejemet számítások, rajzok töltötték meg. Lázasan dolgoztam a padlásszobámban. A kormányzó úr szemügyre vette a terveimet, és kiválónak találta őket. Repestem az örömtől.
Hogy a nejem merre járt, nem tudom. sosem ellenőrizgettem őt. Felőlem azt csinál amit akar. Titkon abban reménykedtem, hogy egyszer elkezdi pedzegetni a válást.....Úriemberként kiadnám azt, ami a házassági szerződésben foglaltatott. S ki-ki menne tovább a saját útján.
Persze az apósomékkal az üzleti kapcsolat fennmaradna. Nagyon megkedveltem a vörös úriembert és a nevetős matrónát, s nem vagyok hajlandó megvonni tőlük további támogatásomat.